Egy Videoklip, Amire érdemes Felfigyelni

Egy videoklip, amire érdemes felfigyelni

  • 2018-10-11

A mai világban, amikor a modern magyar zenekarok sajnos elsősorban abban versenyeznek, hogy az alacsony szintű zenei hátteret ki tudja megtölteni minél semmitmondóbb és primitívebb szövegekkel, reménykeltő, hogy létezik azért…

Produkcióink

  • 2018-09-27

Szerzői est, felolvasás, kötetbemutató moderátorral, 4-5 dalos zenei produkcióval a végén (gitár+ének) Nagy zenekari produkció (5 fő, 50 perc, élő) Akik gyerekek maradnak - zenés, rendhagyó irodalomóra általános iskolás gyerekeknek…

Galéria

  • 2018-09-23

Interjú a Petőfi Rádióban

Megzenésített verseink

  • 2018-09-23

Áfra János – Vár fölé Juhász Tibor – Szuronyok gödre Korpa Tamás – Skótkockás Kovács Zsolt – Örök sanzon Oláh János – Most azt remélem Papp-Für János – Árnyékapa Papp-Für…

Ványai Anita

Ványai Anita

  • 2017-03-06

2007 óta énekel különböző formációkban. Az iskolai zenekar évei után a Kocsis Csaba által alapított Körömvirág együttes énekese lett 2014-ig, majd ugyanebben az évben csatlakozott a Másik oldal nevű zenekarhoz.

Papp-Für János

Papp-Für János

  • 2017-03-06

  Zenei tanulmányait a nyíregyházi Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatórium klasszikus gitár-művészettörténet szakán kezdte. A konzervatórium évei után nem maradt szakmájában, 2009-ben zenésítették meg az első verset Rózsa Sándor basszusgitárossal, majd…

Másik Oldal

Másik Oldal

  • 2017-02-10

  A zenekar 2014-ben alakult meg azzal a céllal, hogy kimondottan kortárs költők verseit zenésítse meg. Hangszerelésünkben az ének dallamvilágát klasszikus gitár, basszusgitár és ütő szekció kíséri. A zenekar tagjai:…